5 forgatókönyv a barátaid eltűnésére a gyászban

A kislányunk halála utáni hónapokban hirtelen egy másik bolygón találtam magamat. Mintha láthatatlanná váltam volna egyesek számára. Volt, aki FaceBookon letiltott.

Kicst arra emlékeztetett a helyzet, mint amikor gyerekünk született, és a baba, a szoptatás, pelenka, a cuki babaruhák, a nemalvás mindent kiszoríottak az életemből, ami azelőtt érdekelt, és egyáltalán része volt az életemnek. Talán ismerős Neked... Akár mert Te is szülő vagy, akár mert átélted már, hogy egy-egy barátodat ily módon “elrabolta” egy kisbaba. Lettek új barátaim, a régiek pedig vagy félrevonultak pár évre (amíg maguk is belepottyantak ebbe a verembe), vagy örökre elpárologtak mellőlem.

Hasonló dolog történt velem a kislányom halála után is: snitt, újabb dimenzió. 

Te mi alapján szoktad “összeválogatni” a barátaidat? 

Hogy mennyire együttérző és empatikus? Akkor Te nagyon előre látó vagy, és minden bizonnyal barátok hada támogat Téged, amikor gyászolsz. Többségünk azonban nem így van ezzel. Azokkal barátkozunk, akivel gyerekkorunkban egy padban ültünk, a munkatársaink között akadunk össze velük, olyanokat keresünk, akikkel jó közös programokat tudunk szervezni (legyen az focimeccs, buli vagy varrókör), és még sok más oka van annak, hogy kivel miért barátkozunk össze.

Bajban ismerszik meg a barát?

 Amikor gyászolunk, akkor előfordulhat, hogy egy-egy barátunk nem tud olyan együttérző lenni velünk, mint ahogyan az nekünk jól esne. Erre a gyászoló abban a megborult, fájdalommal teli lelkiállapotban erre sokszor nagyon érzékenyen reagál. 

Gyakori, hogy stabilnak gondolt barátságok szakadnak meg, vagy alakulnak át a gyász hatására. Ez is egy tipikus járulékos veszteség szokott lenni. Nem elég, hogy elveszítettünk valakit, mert meghalt, még a barátaink sem tartanak ki mellettünk!

Mi szokott ilyenkor történni a barátod lelkében?

Néhány lehetséges verzió:

1. Fogalma sincs, hogyan tudna támogatóan viselkedni a veled, ezért hülye tanácsokat osztogat, hátha azzal segít, vagy éppen elkerül. Judit kisbabája 3 hónaposan halt meg bölcsőhalálban. Egy anyatársa, akivel jóban voltak, megjegyezte neki, hogy vele ilyen biztosan nem történt volna, mert ő légzésfigyelőt tesz a gyereke alá alvás közben. Vajon ezt az anyatárs támogatásnak szánta?... háttööö…  Pedig korábban együtt babakocsiztak, beszélgettek, jól érezték magukat együtt. 

   
   

2. Elvárná, hogy visszatérj a “normális” állpotba, megint jó hangulatú beszélgetéseitek lehessenek, de mivel ennek az ideje még nem jött el, türelmetlen, és inkább elpárolog, jobb társaság után néz. 

   
   

3. Azt gondolja, hogy ő jobban tudja, hogy a gyászolónak mi a jó, pusztán “gondoskodásból” megmondja a tuttit, és megsértődik, amikor nem úgy gyászolsz, ahogy ő tanácsolta. Kata a 21 éves fiát vesztette el.  Azóta tavaszi estéken a kiskamasz lányával együtt sétálgatnak. A sétáiknak van egy jellemző vonala: előbb kisírják magukból a fájdalmukat, megbeszélgetik, hogy melyiküknek mi hiányzik, majd amikor kisírták magukból az aznapi könnyeket, észrevétlenül és ösztönösen a szép emlékek felé terelődik a figyelmük, és azokról kezdenek beszélgetni. Csodálatos gyógyír! Egészen a közös nevetésig képesek felidézgetni azokat. Egyszer ebben a felszabadult állapotban talált rájuk Kata húga, aki felháborodottan megrótta őket, hogy mit röhécselnek, “nem jól” gyászolnak, nem is szerették a meghalt fiút. 

   
   

4. Gyakori, hogy Te magad nem találsz közös témát a korábbi barátaiddal, ezért Te magad maradozol el tőlük. A lányom halála után kifejezetten nehéz volt elviselnem azoknak a társaságát, akiknek a napi témája kimerült a ruhamárkák és éttermek, gasztronómia és külföldi nyaralások megtárgyalásában. Egyszerűen azt éreztem, hogy az élet egyetlen percét is kár ilyen fecsegésekre áldozni, amikor annyi ennél fontosabb dolog létezik. Amikor ilyen társalgásba keveredtem, akkora feszültség gyűlt bennem, hogy pár perc után ott kellett hagynom a társaságot. Ennek természetesen lettek hosszú távú hatásai az munkahelyi kapcsolataimra nézve…

   
   

5. Van, aki pont azért nem tud a gyászolóval szóba állni, mert annyira mélyen érinti a fájdalma, hogy egyszerűen nincs ereje még ahhoz sem, hogy odalépjen. Ez valószínűleg sokkal gyakoribb, mint ahogy feltételezik a gyászolók. A kislányom halála után volt olyan ismerősöm, aki egy év múlva, és olyan is, aki több évvel később kért bocsánatot, hogy nem jött el a temetésre. Szerettek volna, volt, aki el is indult autóval, de visszafordult. Nem bírtak eljönni. Illetlenség? Talán. De lehet ezért haragudni?!?! Nem. Hiszen ennél nagyobb együttérzésről szinte nem is tehetne tanúságot!! 

Most akkor még én legyek rájuk tekintettel?!

Érdemes ezeket a csalódásainkat egy kicsit körbejárni, és megpróbálni beleképzelni magunkat a barátaink helyébe. Ezekről a gyászcsoportokban szoktunk beszélgetni. Ha egy baráttal korábban a közös bulizás, babakocsi-tologatás, meccsre járás vagy közös munka volt az érintkezési pont, akkor lehet, hogy érdemes észrevennünk, hogy ez a kapcsolat pontosan erről szólt. Ettől az a kapcsolat nem ér kevesebbet, de talán nem tesszük tönkre irreális elvárásokkal. Tudomásul vesszük, hogy mély gyászban vagyunk, és pont nem a korábbi programokra van szükségünk. Ezért ezeket a baráti kapcsolatokat be lehet csomagolni szépen, és eltenni azokra az időkre, amikor újra jól fog esni. Sokat közülük föl lehet melegíteni a gyászunk oldódásával, hiszen sokukkal később újra jól tudjuk majd érezni magunkat. 

És vannak azok, akikre nem is számítunk, és mellénk állnak!

No és ne feledkezzünk meg a kellemes meglepetésekről! Csodálkozva vesszük észre, hogy vannak emberek, akik állják a tekintetünket, kérdeznek és meghallgatják a válaszunkat, akik olyan mondatokat mondanak, amelyek balzsamozzák a lelkünket. Ha a közelükben vagyunk, akkor érezzük, hogy mellettünk állnak, és a társaságuk szinte gyógyít. Csak azt nem értjük, hogy miért nem vettük eddig észre, hogy Ő egy IGAZI barát! Most, a bajban látszik meg! Sőt, olyanok is vannak, akikkel a gyászunk miatt ismerkedünk össze, mint például a csoportokban, gyászoló közösségekben. Sajnos tény, hogy ezek az új, vagy újonnan elmélyülő barátságok nem tudják a régieket, az elveszetteket vagy megromlottakat elfeledtetni velünk, sőt, lehet, hogy a gyászunkból való gyógyulás útján lassan el is maradnak majd mellőlünk.

A gyász tehát ilyen. Néhány kapcsolatunk meggyengül, vagy eltűnik, egyesek pedig elmélyülnek, vagy akár egészen újakat találunk. 

Mit tegyek?

Nagyon fontos! A gyász nehéz időszakaiban a gyászolónak oda kell figyelnie arra, hogy megtalálja a saját kapaszkodóit, erőforrásait, és minél többet merítsen ezekből! Ugyanígy az is, hogy lehetőleg kerülje azokat a helyzeteket, amelyek leszívják az erőit. Ez igaz a barátokra is. Érdemes azokkal időt töltenünk, akik erőt adnak, és minél kevesebbet azokkal, akik csak elvesznek tőlünk. 

Na de hogy lehet ezt megtenni?! Nem kevés gyászoló panaszolja, hogy a sok kedves érdeklődő és segítőkész ismerős már fárasztja. Mindenkinek végig kell mesélnie, mi hogy történt, és ehhez már nincs ereje. Ilyenkor meg szoktuk erősíteni a gyászolókat abban, hogy mondják meg, hogy  ne haragudjon meg, ők most kicsit fáradtnak vagy fájdalmasnak érzik erről a beszélgetést, de köszönik az érdeklődést, esetleg máskor folytathatják. Akinek nehezen megy a nemet mondás, az akár kitalálhat magában egy mondatot, le is írhatja, és kimondogathatja hangosan többször, hogy rutinosan elővehesse, amikor ilyen helyzetbe kerül. 

És ha már nekem nincs kedvem az ő társaságához?

Igen. Ez is előfordul. Megeshet például, hogy a rossz reakció annyira mélyre megy a szívünkben, hogy úgy érezzük, hogy ezek után már nem tudunk rá barátként tekinteni. Ezen kívül egy olyan életesemény, mint egy gyász, a gyászolót is megváltoztatja. Lehet, hogy a gyógyulás útján olyan változások mennek végbe a gyászolóban, hogy több korábbi barátjához sem tud már kapcsolódni. Ez természetes folyamat lehet, pont úgy, ahogy az életünk többi szakaszában is történik velünk, csak most minden felgyorsul és felnagyítódik ebben a nagy érzelmi kuszaságban. Legyünk türelmesek legalább saját magunkhoz! Ha már a barátokhoz időnként nem tudunk...